Színes magazin fogyasztási szokásaim elsősorban a zárt, csempézett helyiségekben (és nem helységekben, bunkók) törnek rám: vagy a klotyón, vagy a szomszédos kádasban.
Kedvenc kocsmámban, ahova mindig szívesen jár az ember egy kis zsidózást és/vagy kormányszapulást (de leginkább és feltűnően mindkettő) hallgatni - na meg olcsó is a sör - akadt a kezembe egy részeg kicsúszó könyöke alatt a bárpulton egy színes, szagos, vastag papírhulladék: a takonymix magazin. Mivel már a borítóról Burdai Breatrix kormányszóvivő vicsorgott rám malacszemeivel és szájzáras rágófelületével, halk kacarázással rejtettem zsákomba egy példányt, későbbi onanizálás szellemi felfrissülés céljából.
Illúzióim nem voltak se a lánnyal, se az újsággal kapcsolatban, de nézzük a tartalmat: Breatrix blaloldali családból származik, így neki a blaloldali értékrend áll a kis blaloldali lelkéhez közelebb - gondolom a kommunista szombaton mindig ő énekelte elő az internacionálét az ávós nagypapának; na nem szégyen az ilyen. A következő oldalon egy újabb dicső vezérrel, Kocsisistván (alulgépesített) BKV-igazgatóval találkozunk, aki ugye az MVM kádertemetőből érkezett, s elsősorban az offshore-cég fétiséről ismert szereplő a napokban. Egyet lapozva máris Szanyitiborral szemezhetünk, akinek a nevét csak 6pt-os képaláírásként találjuk az egész cikkben; személy szerint elég sokáig kerestem, hogy ki lehet ez a fura egérpofa, aki a közélet & háttér - képviselő nevű cikksorozat fényét emeli.
Nyálas ujjal rárántás lapozás után már Brüsszelben találjuk magunkat, bizonyos Fazakasszabolcs és Bodoblyialexandra társaságában, akik annyira marginális kommunisták, hogy viszonylagos politikai tájékozottságom ellenére soha nem hallottam a nevüket; jöjjenek csak egyszer haza egy jobb világban, majd kiderül, itthon mennyire tudnak helytállni. Bár Alexandra mehetne egy kis málenkij robotra is tőlem, hisz a Szocialista Internacionálé FÁK, Kaukázusi-régió elnöke - de én örülnék annak is, ha a csecsenek pár évre túszként tartanák fogva, ha már arra jár.
Még csak a 24. oldalon járunk, de máris Kapolyilászlóba botlunk, akit én XY-nal (göthös törpe rótvörös filmszínész a kommunizmusban, sajnos csak a hányingerre emlékszem vele kapcsolatban, a nevére nem) azonosítok többnyire. Édes mosollyal gondolunk vissza az MVM-re, az offshore-okra és Kapolyira, gondolom a csatolt brüsszeli-banda is a közös hasznon dolgozik.
Népünk hős vezérei következzenek áldozataik: 5,5 oldalas riport a hajléktalanokról, az utolsó oldal sarkában egy kedves hirdetés egy kopasz kisgyerekkel - a jóhírű, rák a gyerekekért alapítvány jóvoltából. Nem ússzuk meg, a következő lapokon is hajléktalanok kecóznak egy aluljáróban, és szar (gondolom hajléktalan) verset is olvashatunk.
Nyugalom, még van közel 100 oldal hátra ;) S mi máris a Péterfy toxikológiáján találjuk magunkat, hajléktalanok, heroinisták és rézmérgezettek között; na persze a tinialkoholisták sem maradhatnak ki (de a nővérek egész szépek, bár ettől én még nem szeretnék gyomormosás után ott ébredni). Itt már gyanús kicsit a tartalom, mivel a megcímzett Zacher főorvos úr, aki telefonálás közben mákos bájglit eszik, a google szerint korábban fidesz-, és fővárosi közgyűlési tag volt; vagy van egy hasonlóan dr. fenegyerek névrokona.
Ha ezek után még nem ment el a kedvünk az élettől, máris egy holokauszt gulág túlélő élő memoárját olvashatjuk, egy nagy inzerttel a korábbi naplójából. Ilyenkor felmerül az emberben, hogy két szerkesztősége van ennek a lapnak, vagy csak találomra válogatják a cikkeket?
Borongásra nincs idő, a 40. oldalon egy egyszerű tekintetű tollászlány keze rövid irománya található a piros plüssszívek támadásáról; vélhetően nem az írástudásáért fizetik, mivel a szöveg-kép arány az oldalon: 1:3.
A következő lapokon Operabálozhatunk (ne hagyjuk otthon szocialista haléktalan szenvedélybeteg barátainkat sem), mehetünk geocache-elni (persze, hogy a korábbi bandával)....
...majd máris Regösistván ölében találhatjuk magunkat egy thaiföldi kurvabár félhomályos bárpultjánál, ahol néha kuki van a bugyiban. Ez után már garantáltan csak lapozni akarunk, kínaiak magyarországon, blabla, valami csaj a tvből (10 éve nem nézem), blabla, egy bécsi drága étterem két oldalon, a Fiume úti sírkert Babitssal, Ignotussal, Ady-val Kosztolányival; majd jó 20 oldal kultulális-hulladék (mozi, zene, színház, színész, zenész-riportok) egy gyors egészoldalas a Fővárosi Vízművektől - majd marcipán, hinta - semmitmondó cikkek - s egy újabb heartstopper: a frankfurti Fluxor szálloda egész oldalas hirdetése Gábriel (arkangyal) Goldman úr jóvoltából. A kövér kisvárosi mszp-szavazó hölgy fotói magukért beszélnek.
Ha már nem tudjuk követni hol és milyen kulturkörben járunk, gyorsan olvashatunk egy riportot a VIII. kerület bérházainak ideális életteréről, a szauna csodájáról, s máris az egyházi iskolák sikerének titkát boncolgathatjuk. Persze már a kiadvány gerincénél kiveri a szemünket egy kipás kissrác, de ezt a túloldali krisna-völgyi gyerekek bohón egyensúlyozzák.
Hogy azért tudjuk a helyünket a világban, a 96. oldalon már Ságvári Endrébe botlunk. Én úgy gondolom az emberiség, és a magyar társadalom is hálás lehet Kristóf Lászlónak és az akkori csendőrség nyomozóinak, hogy ezt a rossz kommunistát megszabadították az ettől az árnyvilágtól; bár sajnos Sztálin-apánkat és a többieket csak jóval később sikerült utána küldeni. Valahogy a "tudathasadásos elmebaj" kifejezés sejlik fel előttem, amikor elképzelem azt a szerkesztőségi gyűlést, amely a gulág-cikket és ezt a förmedvényt egy számba rendezte.
Igazából ezen annyira felidegesítettem magamat, hogy ugyanazzal a lendülettel belevágtam a lapot a fördővizembe, majd rövid víz kicsavarás után méltó helyére tettem: a polcra szemetesbe.
Végszóként egy pecsét szövege a címlapról: Tiszeleletpéldány - Máv Start - ingyen elvihető. Gondolom már mindenki sejti, miért.
